2012. március 22., csütörtök

A Földközi-tenger jellemző halfajai


Nyálkáshalak (Blenny)
Ezek a mókás kis halacskák szívesen időznek a zátonyon az algák között és a sziklás, törmelékes aljzaton. Más tengeri élőlények által korábban elhagyott repedésekben, kisebb lyukakban laknak, a területüket élénken védelmezik. A fekete fejű nyálkáshal elég gyakori, picike, legfeljebb 7 cm-re nő meg. Színe feltűnő, így könnyű lenne észrevenni, viszont állandóan bujkál a kövek és az algák között, ami megnehezíti a dolgot. Elsősorban az árapályzónában keressük őket.

Feketefejű nyálkáshal, 7 cm
Tripterygion tripteronotus

Durbincsok (Bream)
Talán ez a legnagyobb fejszámot produkáló halféle a Földközi-tengerben. Leggyakoribb közülük a gyűrűsfarkú keszeg (Oblada melanura) és a kétsávos gyűrűskeszeg (Diplodus vulgaris). Ebbe a családba tartozik még a rózsaszínű durbincs (Pagrus auriga), a tengeri fogas (Dentex vulgaris) és a magashátú durbincs (Sarpa salpa) is, mely utóbbit nagyobb rajokban legelészve láthatjuk a partok közelében.

Kétsávos gyűrűskeszeg, 45 cm-ig
Diplodus vulgaris


Kardinálishalak (Cardinalfish)
A kardinálishal is gyakori, különösen a Málta környéki vizekben láthatunk sokat. Tulajdonképpen bárhol is merülünk, ha van a közelben szikla, vagy hasadék, akkor biztosan összefutunk néhány példánnyal. Árnyékkedvelő faj, ezért nappal kisebb mélyedésekben, bolthajtások alatt csoportosan pihen. Könnyen felismerhető, kifejezetten jó fotóstéma.

Kardinálishal, 15 cm
Apogon imberbis


Tengeri márna (Goatfish/Mullet)
Két faj jellemző; a bajuszos vörösmárna (Mullus brabatus), ennek meredekebb a homloka, és a sávos vörösmárna (Mullus surmuletus), amelyik többnyire csapatosan táplálkozik a tengerfenéken. Könnyen felismerhető két hosszú, lelógó bajuszáról, amikkel az aljzatot pásztázza miközben táplálékot keres. Bajusszálainak lelógó látványa sokszor más halakat is odavonz.

Sávos vörösmárna, kb. 25 cm
Mullus surmuletus   


Gébek (Gobies)
Kisméretű halak és - akárcsak a legtöbb nyálkáshalnak - ezeknek sincs úszóhólyagjuk, vagyis csak szakaszosan képesek haladni. A viaszrózsagéb (Gobius buchichii) viszonylag könnyen felismerhető, mert általában egy viaszrózsa tapogatói között tartózkodik és ezt egyetlen másik gébfaj sem teszi.

Viaszrózsagéb, 12 cm-ig
Gobius buchichii


Papagájhal (Parrotfish)
Mindössze egyetlen faj honos a Földközi-tengerben, összenőtt fogai papagájcsőrre emlékeztetnek. Táplálékát erős harapással harapja le az aljzatról. Kisebb csoportokban portyázik az algával benőtt sziklafenék, vagy a tengerifű mező felett. Félénk, a búvárok közeledtére rendszerint elmenekül. Az egyetlen olyan papagájhal, melynek nősténye színesebb a hímnél.

Földközi-tengeri papagájhal 30 cm-ig
Sparisoma cretense


Sziklahalak (Scorpionfish)
Három-négy fajjal találkozhatunk, de a rozsdásszínű sziklahal (Scorpaena notata) talán a gyakoribb. Leginkább éjjel aktívak, a búvárok is úgy találkoznak velük, hogy a lámpával véletlenül rájuk világítanak és már csak azt látják, amint villámgyorsan eliszkolnak. Egyébként rossz úszók, mert fejletlen az úszóhólyagjuk, viszont a gyors "kilövésben" specialisták. Bár sziklahalnak hívják, gyakorlatilag bárhol, az iszapos, homokos, vagy a tengerifüves aljzaton is megtalálható. Inkább ne piszkáljuk, ugyanis hátúszósugaruk mérges tüskéket is tartalmaz, melyek szúrása igen kellemetlen élmény lehet.

Rozsdásszínű sziklahal, 20 cm
Scorpaena notata


Csikóhal (Seahorse)
A búvárok egyik kedvence, nehéz észrevenni, gyakorlott szem kell hozzá. Feje lófejhez hasonló, rajta cső formájú, előreugró orr. Farkát csigavonalban fel tudja göngyölni, ennek segítségével kapaszkodik meg, de úszáskor a kormány szerepét is betölti. A csikóhalak nagyon lassan úsznak, hátúszójuk finom pörgetésével inkább csak lebegnek, vagy lassan siklanak a fenék fölött. Tengerifű mezők és algák körül találkozhatunk velük leginkább.

Pettyes csikóhal, 16 cm-ig
Hippocampus ramulosus


Ajakoshalak (Wrasse)
Leggyakoribb a fekete-tengeri ajakoshal (Synphodus tinca). Barnásszürke színezetű, az orron két sötét keresztsáv fut át. A kisebbek közül gyakori a zöld ajakoshal (Labrus viridis), míg a csíkos ajakoshal (Labrus bimacalatus) messze a legszínesebb mind közül. Mindegyik faj váltja színezetét, amíg el nem érik az ivarérett kort.

Fekete-tengeri ajakoshal, 30 cm-ig
Symhodus tinca

(Forrás: Bergbauer-Humberg: Mi él a Földközi-tengerben; Pénzes Bethen: A közeli tengerek élővilága; Németh Szabolcs: Az Adriai-tenger élővilága; Lawson and Lesley Wood: The Dive Sites of Malta Comino and Gozo, Wikipedia)