2014. október 24., péntek

A legmélyebbre merülő búvár

Szeptember 18-án Ahmed Gabr megdöntötte a mélymerülés világrekordját. Hónapokig tartó felkészülés után 332,35 méter mélyre merült. A DIVE magazinnak adott exkluzív interjúban arról mesélt, hogy mit is jelent számára a legmélyebbre merülő búvárnak lenni...


Először is had gratuláljunk Ahmed! Hogy érzed magad?

Ahmed: Még mindig nem sikerült felfognom ennek a rekordnak a jelentőségét, mint ahogyan azt sem, hogy én vagyok az új Guiness világcsúcstartó.

Úgy hallottuk, hogy majdnem el kellett halasztani a merülést. Mi történt?
A: Az utolsó napokban valóban közbejöttek nehézségek, de ezek csak megerősítettek és még eltökéltebbé tettek az elhatározásomban.

Biztos voltál benne, hogy belevághatsz?
A: Egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy fizikai és mentális felkészültségem képessé tesz a feladat végrehajtására. Persze volt ebben egy kis kíváncsiság is, vajon mennyit bír elviselni az emberi szervezet, különösen mivel nem állt rendelkezésre semmilyen tanulmány arra vonatkozóan, hogy mi a végső határ. Ezen felül úgy éreztem, mint egyiptomi állampolgárnak, ritka lehetőségem nyílik arra, hogy megmutassam a világnak Egyiptom egy másik arcát is.

Elérted a 332 méteres jelzést a tizenkettedik percben - ez nem az a 350 méteres mélység amit terveztél...
A: 290 méter után kezdtem el érezni a magas nyomás központi idegrendszernél jelentkező tüneteit (HPNS), ami egyre rosszabb lett és tisztában voltam vele, hogy csak a nyomás csökkenésével fog elmúlni. A felkészültségem átsegített ezen a nehézségen egészen a 335 méteres jelzésig (utólag 332,5 métert hitelesítettek), de éreztem, hogy itt már vissza kell fordulnom.

Hol találkoztál az első biztosító búvárral?
A: Lent elvettem a mélység elérését igazoló lapkát és megkezdtem az emelkedést. Az első biztosító búvárral, Jaimie Browne-val, 110 méteren találkoztam. Átadtam neki az igazoló lapkát és megmutattam a kamerának a komputeremet, illetve egy előre megbeszélt jelet is, ami bizonyította hogy a felvétel azon a napon készült. Ezt követően Jaimie fellőtt egy jelzőbóját a felszínre, tudatva a többiekkel, hogy biztonságban vagyok és hogy milyen mélységet értem el. Innen Jaimi-vel együtt emelkedtünk addig, amíg találkoztunk a következő biztosító búvárrommal, Jenny Lord-dal, 90 méteren. Jaimi itt elhagyott bennünket, követve a saját merülési tervét a felszínig. Jenny-vel lassan emelkedtünk tovább, amíg találkoztunk a hármas számú biztosító búvárral, Alex Heyes-el. Ez volt a protokoll a merülés hátrelévő részére, vagyis arra ügyeltem, hogy minden a merülési terv szerint menjen és legalább egy biztosító búvár legyen velem mindig. Azután 21 méteren a csapat leszedte rólam a quadot (4 db 20 literes palack a hátamon) és egy X-Deep sidemount hevederzetre cserélte. Már alig vártam, hogy végre megszabaduljak a quadtól, szó szerint ledobtam magamról! Ez volt a ám a nyomáscsökkenés, végre lazíthattam egy kicsit. A felszínen két hajó fedélzetéről Oliver Watkins irányította a merülést, akinek kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy a merülés végig olyan simán ment, amennyire csak lehetett.



Nehéz elképzelni, hogy mi járhat a fejében valakinek ekkora mélységben, egyáltalán képes voltál gondolkodni?
A: Igen is, meg nem is. Az ember itt nem hagyatkozhat pusztán az érzéseire, mert egy gyötrő gondolat ami befészkeli magát a fejbe, akár az életébe is kerülhet, vagyis muszáj a feladatra koncentrálni. Ezért volt számomra is könnyű a döntés, hogy forduljak vissza 332 méternél mert nem érzelmi döntés volt. Tisztában voltam vele, hogy ha tartom a merülési tervet, akkor a csapat is teszi a saját dolgát. Nálunk ez így működik. A rekordnak sem egyedül én vagyok a hőse, hanem inkább a csapat. Én csak végrehajtottam a tervet.

Hiába szerénykedsz, mégiscsak te voltál az aki 332 méterre merült. Nem volt nagyon különös, vagy félelmetes egyedül ott lenni?
A: Az a helyzet, hogy szeretek egyedül lenni, így az a 14 óra a víz alatt még kellemes is volt, de világos volt az is, hogy amennyiben tartom a tervet, úgy minden rendben lesz. Négy évig készültem erre a merülésre és azt hiszem, hogy minden olyan elképzelhető külső hatásra felkészültem ami az emberi testet csak érheti ilyen helyzetben. Amikor megkezdtem a merülést az ösztöneimet teljesen kikapcsoltam, tudtam mit kell tennem ahhoz, hogy biztonságban maradjak.

A merülés napján miből állt a felkészülésed?
A: Amint már szó volt róla, nem ment minden zökkenőmentesen a merülést megelőző napon, de ez legalább segített abban, hogy egy kicsit elterelje a figyelmemet magáról a merülésről. A merülés napján reggel 4-kor érkeztem a kikötőbe, már csak az utolsó simítások voltak hátra, ezeket Sam Helmy és Jaimi Browne közreműködésével végeztem. Innentől kezdve tökéletes "burokban" voltam, kikapcsoltam a külvilágot magam körül. Kizárólag az foglalkoztatott, hogy mielőbb a vízbe kerüljek és hogy végrehajtsam a merülést.

Freediver bajnokok nagyobb mélységekből visszatérve hallucinációkról is beszámolnak, te tapasztaltál ilyesmit?
A: Amikor egy fehérfoltú szirtcápa bébi elkezdett kerülgetni, akkor tényleg azt hittem hallucinálok, de az valóság volt. Talán szórakoztatni akart, mert az utolsó 6 órában folyamatosan a közelemben maradt.

A felszínre emelkedés összesen 812 percet vett igénybe, ez még gombócból is sok...
A: Mindvégig igyekeztem a merülési tervre összpontosítani, de a segítő búvároktól folyton csak azt kérdezgettem, hogy a Guiness Rekordok bírája hitelesítette-e már a mélységet. Mindenki külön-külön is megerősítette hogy igen, de én még mindig nem voltam benne teljesen biztos. Számoltam a perceket, mikor jutok ki végre a vízből - végtelennek tűnt.

Ki üdvözölt elsőnek?
A: Az első Sam Helmy volt és a csapatom, ők a legjobbak. Nélkülük nem tudtam volna megcsinálni. A hajó fedélzetén mondtam is nekik, hogy ez szinte olyan, mintha megmentették volna az életemet. Dahab kikötőjébe visszatérve ünneplő tömeg fogadott minket tűzijátékkal. A fiam volt az első aki a fedélzetre lépett, örömömben azonnal megöleltem.
A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a Guiness Rekordok hivatalos döntőbírája Talal Omar hitelesítette az új rekordot, és átadta a Guiness Világrekord oklevelet.

... amit az orvosi vizsgálatok követtek?
A: Másnap egész napos kivizsgáláson voltam, de mindent rendben találtak, csupán a reggeli futást kellett kihagynom.

Van valami, amire nem szívesen emlékszel vissza?
A: A bébiétel, soha többé nem szeretnék ilyet enni! Ez volt ugyanis az egyetlen amit ehettem 14 órán keresztül.

Tervezel esetleg valamilyen más csúcskísérletet is?
A: Nem terveztem ilyesmit, de a barátaim, Jenny Lord és Brian Crossland (aki freediver oktató) agitálnak, hogy döntsem meg a freediving rekordot is, de ez még a jövő zenéje. Amit most üzenni szeretnék az a következő: ne várj arra, hogy valaki más nyissa ki az ajtót neked, ha hiszel magadban, akkor bármire képes leszel amit csak szeretnél, és nem számít mit mondanak a többiek.

***

Guiness mélymerülő csúcs a számok tükrében
332,5 méteres merülés összesen 824 percet vett igénybe. Ahmednek csupán 12 percébe telt elérni a legnagyobb mélységet, de 812 percet vett igénybe a felszínre emelkedés. Ez idő alatt 92 palackot használt el. A felkészülés 4 évig tartott.

High-pressure nervuos syndrome (HPNS)
A HPNS tünetei 150 méter alatti merülésnél jelentkezhetnek abban az esetben, amikor a légzőgáz héliumot is tartalmaz. A tünetek között szédülés, émelygés, hányás, "hélium-remegés", kimerültség és aluszékonyság akár merülés közben is jelentkezhet. A tünetek súlyossága függ a süllyedés sebességétől és a mélységtől, de a nyomás növekedtével általában rosszabbodik.

(Dive Magazin)


Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.