HMS Maori

Nem sok olyan hely van a világon, ahol a fővárostól egy ugrásra Második világháborús hajóroncs található a víz alatt. Igaz, a Maori kissé leharcolt állapotban van már, mégis az egyik leghíresebb hajóroncs Máltán

A roncs története

A HMS Maori egy Tribal-osztályú romboló volt, amelyet a skóciai Govan-ban építettek és 1937 szeptember 2-án bocsátottak vízre. A 115 méter hosszú hajót 8 db 12mm-es gépágyúval és 4 db torpedóvetővel látták el, fedélzetén egyszerre 190 ember teljesített szolgálatot. Gőzgép meghajtású dupla hajócsavarjaival 36 csomós sebességre volt képes. A Második világháború alatt több hadjáratban is bevetették: 1940-ben Norvégiában, 1941-ben a Bismark német csatahajó ellen, illetve a máltai konvojokban teljesített szolgálatot 1941-42-ben. Ezen kívül Cape Bon mellett, három másik rombolóval együtt elsüllyesztett két olasz cirkálót is.

Az utolsó percek

1942. február 12-ének hajnalán a Maori éppen horgonyon pihent a valettai kikötőben, amikor egy ellenséges repülőről ejtőernyővel ledobott jelzőrakéta éppen az előárbocára esett. Az ilyen módon megvilágított hajó könnyű prédává vált és rövidesen végzetes bombatalálatot kapott, ezt követően kigyulladt. Szinte a teljes legénységnek még azelőtt sikerült partra menekülnie, mielőtt a hátsó fegyverraktár felrobbant volna. Először csak a hajó tatja került víz alá, míg az orr rész meredeken kiemelkedett, délutánra azonban már az egész hajó megtelt vízzel és teljesen elsüllyedt.

Először csak a hajó tatja került víz alá

Mivel éppen a kikötő bejárata előtt süllyedt el és így akadályozta a hajóforgalmat, később kiemelték és odébb vontatták a St. Elmo öböl egy nyugalmasabb részébe, ahol (csak az orr-rész) ma is megtalálható. A művelet közben ugyanis a hajó tat része leszakadt, amit viszont a partoktól távolabb süllyesztettek el újra. Meg nem erősített híresztelések szerint nagyjából 50 méteres mélységben nyugszik, de nem ismerek senkit, aki pontosan tudná hol is van jelenleg.

Merülés a roncson

A búvárok többnyire akkor merülnek a roncson, amikor az időjárási körülmények nem teszik lehetővé az egyéb, népszerűbb helyek látogatását. Szerintem viszont éppen akkor kell ide jönni, amikor máshol is kiválóak a körülmények, így a jutalmunk az lesz, hogy rajtunk kívül szinte senkit sem találunk majd itt. Ha már ott vagyunk, a parkolóból lépcsőkön juthatunk a vízbe - de vigyázzunk mert csúszik! A 2 méteres vízben elmerülve 20°-30°-os irányba tájolva kell úsznunk nagyjából 120 métert, hogy elérjük a kőrakás felső szélét, ami 8-9 méteren van. Innen kövessük az aljzat esését, majd a mélység függvényében jobbra, vagy balra fordulva megtaláljuk a roncsot. A hajóorr pont szemben fekszik a kőrakással. A hajó jobb oldalán két nagyobb lyukat találunk, ez a mélyebb oldal, itt 14m-en járunk. A lyukakon keresztül bejuthatunk az elülső orr-részbe. Kedvező körülmények esetén akár az egész roncson is átúszhatunk, de ügyeljünk rá, hogy az üledéket ne kavarjuk fel. Arról se feledkezzünk meg, hogy a hajó több mint hatvan éve fekszik itt és a szerkezete erősen meggyengült már - ez veszélyes is lehet. Ha a látótávolság jó, érdemes megnézni a roncs lehullott törmelékeit is, amik a Maori mögött, a homokos aljzaton találhatók.

Ne felejtsük el megcsodálni a felépítményt sem

Visszafelé ússzunk a fedélzet felett az orr irányába. Itt találjuk a elülső gépágyúk réz talapzatát. Sajnos az ágyúkat már nem láthatjuk, mert még a háború alatt a partra vitték őket tartalékfegyver gyanánt. A fedélzetnél ne felejtsük el megcsodálni a felépítményt sem, a mélység itt 9m. Mivel ez egy viszonylag sekély merülés, amíg van levegőnk visszafelé ráérünk nézelődni. Ha szerencsénk van, még egy nagyobb durbincs halrajjal is találkozhatunk. Egyébként a roncsban és körülötte is gazdag az élővilág, rengeteg kisebb hal és fiatal muréna is látható. Jó látótávolság és fény esetén nagyszerű képeket lehet készíteni. Az orr-résznél hagyjuk el a hajót, emelkedjünk és kövessük a kőrakást, majd 200°-on úszva éppen a lépcsőkhöz jutunk.


Adatok
Neve: HMS Maori (F24)
Fajta: TRIBAL-osztályú romboló
Származása: Nagy-Britannia
Mérete: 115 m hosszú, 11 m széles, 2,7 m magas, 1959 BRT
Építés helye: Fairfield Shipbuilding & Engineering Co. (1937)
Elsüllyedés időpontja: 1942. február 12.
Elsüllyedés oka: légitámadás
Elsüllyedés helye: Malta, Grand Harbour
Legnagyobb mélység: 16 m
Legkisebb mélység: 9 m
Látótávolság: általában gyenge
Áramlatok: nem jellemző
A merülőhely történelmi vonatkozása jelentős

Búvárbázis a közelben

Lagoon Dive Centre

Nagy Gábor

(forrás: Peter G. Lemon: Scuba Diving Malta, Gozo, Comino; naval-history.net; wrecksite.eu; independentscuba.com; malta.com)

A Földközi-tenger jellemző halfajai

Nyálkáshalak (Blenny)
Ezek a mókás kis halacskák szívesen időznek a zátonyon az algák között és a sziklás, törmelékes aljzaton. Más tengeri élőlények által korábban elhagyott repedésekben, kisebb lyukakban laknak, a területüket élénken védelmezik. A fekete fejű nyálkáshal elég gyakori, picike, legfeljebb 7 cm-re nő meg. Színe feltűnő, így könnyű lenne észrevenni, viszont állandóan bujkál a kövek és az algák között, ami megnehezíti a dolgot. Elsősorban az árapályzónában keressük őket.

Feketefejű nyálkáshal, 7 cm
Tripterygion tripteronotus

Durbincsok (Bream)
Talán ez a legnagyobb fejszámot produkáló halféle a Földközi-tengerben. Leggyakoribb közülük a gyűrűsfarkú keszeg (Oblada melanura) és a kétsávos gyűrűskeszeg (Diplodus vulgaris). Ebbe a családba tartozik még a rózsaszínű durbincs (Pagrus auriga), a tengeri fogas (Dentex vulgaris) és a magashátú durbincs (Sarpa salpa) is, mely utóbbit nagyobb rajokban legelészve láthatjuk a partok közelében.

Kétsávos gyűrűskeszeg, 45 cm-ig
Diplodus vulgaris

Kardinálishalak (Cardinalfish)
A kardinálishal is gyakori, különösen a Málta környéki vizekben láthatunk sokat. Tulajdonképpen bárhol is merülünk, ha van a közelben szikla, vagy hasadék, akkor biztosan összefutunk néhány példánnyal. Árnyékkedvelő faj, ezért nappal kisebb mélyedésekben, bolthajtások alatt csoportosan pihen. Könnyen felismerhető, kifejezetten jó fotóstéma.

Kardinálishal, 15 cm
Apogon imberbis

Tengeri márna (Goatfish/Mullet)
Két faj jellemző; a bajuszos vörösmárna (Mullus brabatus), ennek meredekebb a homloka, és a sávos vörösmárna (Mullus surmuletus), amelyik többnyire csapatosan táplálkozik a tengerfenéken. Könnyen felismerhető két hosszú, lelógó bajuszáról, amikkel az aljzatot pásztázza miközben táplálékot keres. Bajusszálainak lelógó látványa sokszor más halakat is odavonz.

Sávos vörösmárna, kb. 25 cm
Mullus surmuletus   

Gébek (Gobies)
Kisméretű halak és - akárcsak a legtöbb nyálkáshalnak - ezeknek sincs úszóhólyagjuk, vagyis csak szakaszosan képesek haladni. A viaszrózsagéb (Gobius buchichii) viszonylag könnyen felismerhető, mert általában egy viaszrózsa tapogatói között tartózkodik és ezt egyetlen másik gébfaj sem teszi.

Viaszrózsagéb, 12 cm-ig
Gobius buchichii

Papagájhal (Parrotfish)
Mindössze egyetlen faj honos a Földközi-tengerben, összenőtt fogai papagájcsőrre emlékeztetnek. Táplálékát erős harapással harapja le az aljzatról. Kisebb csoportokban portyázik az algával benőtt sziklafenék, vagy a tengerifű mező felett. Félénk, a búvárok közeledtére rendszerint elmenekül. Az egyetlen olyan papagájhal, melynek nősténye színesebb a hímnél.

Földközi-tengeri papagájhal 30 cm-ig
Sparisoma cretense

Sziklahalak (Scorpionfish)
Három-négy fajjal találkozhatunk, de a rozsdásszínű sziklahal (Scorpaena notata) talán a gyakoribb. Leginkább éjjel aktívak, a búvárok is úgy találkoznak velük, hogy a lámpával véletlenül rájuk világítanak és már csak azt látják, amint villámgyorsan eliszkolnak. Egyébként rossz úszók, mert fejletlen az úszóhólyagjuk, viszont a gyors "kilövésben" specialisták. Bár sziklahalnak hívják, gyakorlatilag bárhol, az iszapos, homokos, vagy a tengerifüves aljzaton is megtalálható. Inkább ne piszkáljuk, ugyanis hátúszósugaruk mérges tüskéket is tartalmaz, melyek szúrása igen kellemetlen élmény lehet.

Rozsdásszínű sziklahal, 20 cm
Scorpaena notata

Csikóhal (Seahorse)
A búvárok egyik kedvence, nehéz észrevenni, gyakorlott szem kell hozzá. Feje lófejhez hasonló, rajta cső formájú, előreugró orr. Farkát csigavonalban fel tudja göngyölni, ennek segítségével kapaszkodik meg, de úszáskor a kormány szerepét is betölti. A csikóhalak nagyon lassan úsznak, hátúszójuk finom pörgetésével inkább csak lebegnek, vagy lassan siklanak a fenék fölött. Tengerifű mezők és algák körül találkozhatunk velük leginkább.

Pettyes csikóhal, 16 cm-ig
Hippocampus ramulosus

Ajakoshalak (Wrasse)
Leggyakoribb a fekete-tengeri ajakoshal (Synphodus tinca). Barnásszürke színezetű, az orron két sötét keresztsáv fut át. A kisebbek közül gyakori a zöld ajakoshal (Labrus viridis), míg a csíkos ajakoshal (Labrus bimacalatus) messze a legszínesebb mind közül. Mindegyik faj váltja színezetét, amíg el nem érik az ivarérett kort.

Fekete-tengeri ajakoshal, 30 cm-ig
Symhodus tinca

(Forrás: Bergbauer-Humberg: Mi él a Földközi-tengerben; Pénzes Bethen: A közeli tengerek élővilága; Németh Szabolcs: Az Adriai-tenger élővilága; Lawson and Lesley Wood: The Dive Sites of Malta Comino and Gozo, Wikipedia) 

Úti cél: Málta

Megalitek, középkori várbörtönök és Calypso barlangja – a máltai szigeteket pozitív mítosz lengi körül. Városainak és falvainak szűk, kanyargó utcái tele vannak reneszánsz székesegyházakkal és barokk palotákkal. Mivel a vidéket a világ legrégebbinek ismert embere által épített struktúrái tarkítják, a szigeteket helyesen nevezik szabadtéri múzeumnak is.

Marsaxlokk, dél-máltai halászfalu szépséges öble
a színpompás máltai csónakokkal

A máltai szigetvilág a Földközi-tenger közepén fekszik: Szicíliától 93 km-re van délre, Afrikától pedig 288 km-re északra. Három szigetből áll: Málta, Gozo és Comino. A teljes lakosság 400 000 fő, a teljes terület 316 km2, partvonal hossza 196,8 km.

Málta a legnagyobb sziget, és egyben a kulturális, kereskedelmi és államigazgatási központ. Gozo a második legnagyobb sziget: sokkal vidékiesebb, a meghatározó ágazatok a halászat, az idegenforgalom, a kézműipar és a mezőgazdaság, míg Comino jórészt lakatlan.

A csodásan napos időjárásnak, a kiterjedt strandoknak, a virágzó éjszakai életnek és a mintegy hétezer évnyi cselszövésekben bővelkedő történelemnek köszönhetően rengeteg látnivaló és program kínálkozik. Bármely útikönyv segítségével rögtön azonosítani lehet az elragadó látnivalókat – az UNESCO Világörökségi listájára felkerült világhíres Hypogeum, az őstörténeti templomok és a előkelő paloták csak néhány példa ezek közül.

A Selmun Palace látképe naplementekor,
a máltai Szent János Rendi Lovagok építészeti remeke

A szigetlakók és az évszázadok során Máltát elfoglaló különböző nemzetiségek hosszú kapcsolata a stílusokat és a hagyományokat úgy egyesítette, hogy az a szigeteket elragadóan eklektikus kultúrával ajándékozta meg.

Gasztronómia

A máltai konyhát a szigetlakók és a máltai szigeteket századokon át elfoglaló hódítók közötti hosszú kapcsolat formálta. Az ízek e házassága vegyes mediterrán főzési stílust alakított ki. Habár az éttermek között számos speciális étterem található, sok vendéglátóhely kínál vagy specializálódik a helyi konyha ízeire, és a specialitások sajátos változatait kínálja.

A tradicionális máltai étel rusztikus és évszakfüggő. Érdemes megkóstolni az olyan specialitásokat, mint a Lampuki pite (halas pite), a nyúl ragu, a Bragioli (töltött göngyölt marhahús), a Kapunata (a lecsó máltai változata), az özvegy levese, amelyben egy kis darab Gbejniet (juh vagy kecskesajt) van. A legtöbb ételpulton megtalálható a Bigilla, vastag disznóbab pástétom fokhagymával. A snack-ek közül érdemes megkóstolni a ’hobz biz-zejt’ (olívaolajba mártott kenyér, érett paradicsommal bedörzsölve, és tonhal, hagyma, fokhagyma, paradicsom és kapribogyó keverékkel töltve) és a pastizzi (túróval vagy borsópürével töltött leveles tészta) elnevezésű ételeket.

Málta nagyobb mediterrán szomszédaihoz hasonlóan ugyan nem híres a bortermeléséről, a máltai borok azonban sikeresen képviselik magukat a nemzetközi versenyeken, és számos elismerést arattak Franciaországban, Olaszországban és még távolabbi országokban is.

Búvárszemmel

A máltai szigetek tiszta kék mediterrán tengere ideális hely a búvárkodásra, és a víz a szigetek minden területéről könnyen megközelíthető. Mind a három sziget kitűnő, egyedi búvárélményeket kínál zátonyokkal, barlangokkal és hajóroncsokkal. A merülés Málta partjainál a Földközi-tenger egyik legérdekesebb búvárélménye.

A tenger csendes nyugalma a kitűnő látótávolsággal a legmegfelelőbb helyszínt biztosítja az első alkalommal merülők és a kezdő búvárok részére. A tapasztaltabb búvárok is többféle merülőhely közül választhatnak, melyek között a Második világháborúból, vagy akár a római korból származó régészeti leletekkel rendelkező helyszínek is megtalálhatók.

A merülések mélysége különböző, a nagyon sekély 12 méteres Ghar Lapsi merülhelytől egészen a Lantern Pontig, ami a búvárokat egy több mint 50 méter mélységbe nyúló víz alatti alagútba viszi.

Ghar Lapsi

Tengeri élővilág

A meredek sziklák, barlangok, hajóroncsok, víz alatti sziklaszirtek, homokos és sziklás tengerfenék váltakozása követeztében a Málta körüli tenger növény- és állatvilága rendkívül sokszínű, nehéz lenne mind felsorolni. A mesterséges élőhelyet teremtő hajóroncsok egyre nagyobb számú fajnak adnak otthont, és búvárkodásra kitűnően alkalmas helyet biztosítanak.

"Rozi" vontatóhajó

Az itt élő fajok közül gyakran lehet látni fűrészes sügért, különböző keszegfajtákat, polipot, tintahalat, repülőhalat, morgóhalat, közönséges ráját, sasráját, aranysávos durbincsot, vörös márnát, papagájhalat, és olykor angolnát is. Bár a sziklás szirtek és a víz alatti tengerpart ideális élőhelynek tűnik az angolnák számára, mégis inkább csak az éjszakai merülések alkalmával láthatók.

Ritkán lehet látni tonhalat, delfineket vagy bonitos-t, bár több esély van e nagy halak megpillantására télen, amikor a melegebb vizet keresve közelebb jönnek a partokhoz.

Szent Péter halakat is lehet alkalmanként látni, főleg télen, mivel ezek a halak normál esetben mélyebb területeken élnek. A szirtíveken, zátonyokon és barlangokban korallok is találhatók. Csodálatos narancs és rózsaszín árnyalatokban pompáznak, és különösen jól fényképezhetők éjszaka.

[Visitmalta]