A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bemutató. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bemutató. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 30., szombat

Bemutató: Nano maszk

A NANO jelenleg a világ legkisebb belső térfogattal rendelkező búvármaszkja





A Cressi új maszkja készülékes és szabadtüdős merülésekhez egyaránt jól használható. Belső térfogata hihetetlenül pici, mindössze 83 cm3 (kábé hat evőkanálnyi folyadék fér el benne!), ezért ennek kiegyenlítése nem igényel különösebb odafigyelést, még a szabadtüdős búvároknak is csak nagyon kevés levegőt kell erre a manőverre "elpocsékolniuk". Míg a belső térfogat igen kicsi, addig a látószög - a csepp alakú biztonsági üveg lencséknek köszönhetően - elég nagy. Az anatómiai maszkpánt a finombeállítású rugalmas csatok segítségével kényelmesen és pontosan a fej méretére állítható. Mivel a maszk egyébként is kis méretű ezért az ellenállása is kicsi, a búvár könnyedén siklik vele a vízben.

NANO Crystal - kristály-szilikon szoknyával

A NANO-nak két változata van, a különbség a szilikon szoknya anyagából adódik. A Crystal verzión a Cressi exkluzív szabadalmát, a kristály-szilikon szoknyát találjuk, amely különösen lágy, olyan áttetsző mint az üveg és hosszabb idő elteltével sem sárgul meg, ellentétben a hagyományos átlátszó szilikonokkal.
A Black verzió természetesen a fekete változatot takarja, a szoknya itt 100% csúcsminőségű puha fekete szilikonból készül. Ennek a változatnak a kerete csak fekete lehet, de választható fekete, zöld, vagy barna betétekkel is. További újdonság, hogy ez a változat idén már HD lencsével is kérhető, ami fölerősíti a víz alatti látvány színét és élességét.


NANO Black - fekete szilikon szoknyával

Ahogyan az elején már szó esett róla, a Cressi legújabb búvármaszkja, elsősorban komfortja miatt, mindenfajta merüléshez és búvárnak jó szívvel ajánlható, de talán a szabadtüdős merülők fogják igazán értékelni a pici belső térfogatot. A Crystal változat idén már hat színben választható, a Black verzió pedig három lehetőséget kínál a búvároknak, akár HD lencsével is.




(cressi.hu)


Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.

2014. február 25., kedd

Bemutató: Cressi Giotto búvárkomputer

A Giotto az olasz gyártó első, teljesen saját fejlesztésű, kétféle nitrox keverék kezelésére is alkalmas búvárkomputere




A tavaly nyáron debütált Giotto a Cressi legújabb komputere, amely már a második a sorban. Természetesen korábban is voltak Cressi komputerek, de azoknál csak a forma volt saját, a belső szerkezet már beszállítóktól érkezett. A Leonardo-val vette kezdetét az új korszak, amelyben a Cressi teljesen a saját kezébe vette a búvárkomputerek gyártását. Jelenleg egy külön részleg, a Cressi Electronica foglalkozik a komputerek kiagyalásával a genovai főhadiszálláson.

A Giotto képes egyszerre kétféle nitrox keveréket is kezelni, és ezek között természetesen merülés közben is lehet váltani. Három kezelőgombja segítségével egyszerű a navigálás az üzemmódok és funkciók között, akár már az első alkalommal is teljesen logikus a menü felépítése. A biztonságos dekompressziós számításokat a Cressi és Bruce Wienke együttműködéséből, Haladane modell alapján készített, vadonatúj algoritmus végzi. A kilenc szövet alapján számoló, RGBM tényezőket is magába foglaló program kifejezetten a többnapos merülési sorozatokhoz lett hangolva.

A komputer nagy felbontású kijelzőjén kellőképpen nagyméretű számok segítik az információk könnyű leolvasását. A fontos riasztások jól láthatók, akárcsak az elem feszültség állapota, illetve kritikus hangriasztások is vannak a legnagyobb merülési biztonság érdekében. Nem mindegyik búvárkomputert lehet “lenullázni” merülés után, de a Giotto ezt is tudja. Igaz, ennek a funkciónak leginkább csak a felszerelés kölcsönzők fogják hasznát látni.

Kinek ajánlható a Giotto? Praktikus szempontok alapján azoknak a nitrox búvároknak, akik egyszerre két légzőgáz keveréket is használnak egy merülésen belül. No de nem csak praktikus szempontok léteznek. A Giotto formatervéről nyugodtan állítható, hogy esztétikus, így azoknak a stílusos búvároknak is remek választás lehet, akiknek a megbízhatóság és az egyszerűség mellett az ízléses megjelenés is szempont. A komputer egyelőre négy színben választható (fehér, szürke, kék, piros), és tetszetős dobozba csomagolva érkezik, a piacon nem jellemző 2 év gyártói garanciával együtt. Idei ára: € 339,90





Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.

2014. január 9., csütörtök

Suunto D4i Novo búvárkomputer bemutató




A Suunto D4i modelljét idén egy újabb komputer a D4i Novo váltja fel. Az újdonság azonban most inkább csak rácfelvarrásnak nevezhető, és nem egy vadonatúj modellnek.
Mégis, mi változott pontosan? Könnyű összefoglalni: a külcsín. Igaz a belbeccsel eddig sem volt különösebb gond. Valószínűleg úgy gondolták a Suunto-nál, hogy nem árt egy kis külső frissítés, új színek, satöbbi...

Az új szilikon óraszíj ráadásul hihetetlenül lágy és kényelmes viselet, a csuklón kellemesebb érzet kelt, mint az előző gumi szíj. Az élénk színezetű óraszíjak és házak határozottabb megjelenést nyújtanak, mint az előd színes betétekkel tarkított modelljei. Egyelőre fekete, fehér, kék, és lime színek között választhatunk. Ezen felül a műanyag gombokat polírozott fémre cserélték, ami lehet fekete, vagy króm színezetű is a komputer színétől függően. Ugyanez a polírozott fém köszön vissza az órakereten és a csatokon is.

A Suunto D4i Novo tehát továbbra is remek választás lehet a presztízs kategóriában keresőknek, egyszerű kezeléssel, megbízható működéssel és kiváló terméktámogatással. A Novo tartalmazza az elődnél már megszokott három merülési üzemmódot (levegő, nitrox és szabadtüdős), a teljesértékű óra funkciókat, merüléstervezést, mátrix kijelzőt, az opcionális rádiós jeladót, a pc/mac interfészt és a Suunto saját internetes közösségi felületéhez, a Movescount-hoz történő csatlakozás, illetve adatmegosztás lehetőségét.

Ízlésekről ugyan nincs mit vitázni, de nekem tetszik az új külső... Neked mi a véleményed?


Forrás: Simply Scuba BlogSuunto

2011. június 26., vasárnap

Felszerelés gyártók: CRESSI

A Cressi-sub napjaink egyik legnagyobb múltú búvárcége, gyökerei 1946-ba nyúlnak vissza, amikor két olasz testvér, Egidio és Nanni Cressi megalapította vállalkozását


Az újkori búvárkodás története így szinte egybeesik magával a Cressi-vel. Az elmúlt 60 év során számos termékük vált a búvársport fejlődésének mérföldkövévé. Több találmány is fűződik a márkanévhez, amelyeket  később aztán a többi gyártó is követett.


Pinocchio maszk és Rondine uszony az 50'-es évekből
szinte mindegyik gyártó lemásolta akkoriban 

Kezdetben egy kis műhelyben folyt az a kisiparinak nevezhető gyártás, ahol leginkább a két testvér kézügyességén múlott minden. Itt születtek egymás után – folyamatos javítgatás mellett – azok a termékek, melyek beírták nevüket a búvártörténelembe. Minden felszerelést személyesen Egidio Cressi kísérletezett ki, gondoskodva arról is, hogy a gyakorlati tapasztalatok alapján milyen módosítások történjenek.

A tengerben végzett ellenőrző próba és ennek tapasztalatai napjainkban is a cég szigorú alapkövetelménye. Igaz, ma már számítógéppel terveznek és a legmodernebb technológiával gyártanak mindent, de az új terméknek most is ki kell állniuk egy hosszan tartó tengeri tesztet mielőtt a sorozatgyártás megindulna. Ez Antonio Cressi üzleti filozófiája is, aki gyermekkora óta a cégben nőtt fel. Ő viszi tovább édesapja és nagybátyja hagyományait és lelkesedését. Ugyanazzal a szenvedéllyel fordul minden születendő új termék felé, és pontosan ugyanazzal a kritikai elvárással próbálja ki őket - személyesen.

A Cressi mára egy 16 000 m2-es fedett csarnokkal rendelkező üzem, ahol a legmodernebb öntőformákkal és automata gépsorokkal folyik a termelés. Egy kimagasló színvonalú műszaki részlegben zajlik az új termékek számítógépes tervezése, illetve az új anyagok és megoldások utáni folyamatos kutatómunka, szigorú tesztek és minőség ellenőrzések mellett.




A cégnek saját leányvállalata van Amerikában, Spanyolországban és Franciaországban, és a világ közel száz országban forgalmazza termékeit, mégis teljes mértékben olasz tulajdonban maradt. Ezekkel a dimenziókkal jelenleg egyedülálló a maga nemében.

Említést kell még tenni a cég szponzorációs szerepvállalásáról is. A búvársport bajnokait, különösen az olasz szabadmerülőket előszeretettel támogatta és támogatja. Egyik legismertebb bajnokuk, Umberto Pelizzari ma is a Cressi arca. Ezen kívül olyan a fenntarthatóságot előmozdító projektekben is szerepet vállal, mint a Pangea Expedition.


Egy márka amely történelmet ír


Cressi Garancia

A Cressi termékekre (a hatályos magyar jogszabályok értelmében is) 1 év garancia jár. A mellények esetében - egyedülálló módon - ezt kiterjesztették 3 évre!

A legnagyobb körültekintés ellenére is előfordulhatnak néha kisebb hibák, ezért probléma esetén kérlek juttasd vissza a meghibásodott felszerelést. Ezt az importőr visszaküldi a gyárba, ahonnan a probléma orvoslása után a legrövidebb időn belül vissza is juttatjuk hozzád.

További oldalak:

Cressi hivatalos oldal

2011. március 31., csütörtök

Cressi 2011-es újdonságok 5.

A 2011-es újdonságokat bemutató sorozat a végére ért.

A Cressi idei legnagyobb dobása talán a saját fejlesztésű Leonardo búvárkomputer, amit sűrített levegős és nitrox üzemmódban is használhatunk. A komputer RGBM modelllel, Haldane algoritmus alapján számol. A kijelzője az elődhöz képest sokkal könnyebben olvasható. Merülési naplója 60 merülés tárolására alkalmas, többek között jelzi a maximálisan elért mélységet, merülési időt, biztonsági megállót, a "no deco" időt, és hang-, illetve fényriasztás is beállítható. Öt különböző színű szíjjal, karos és konzolos változatban is hozzáférhető. A merülés adatai később a Cressi saját merülésnyilvántartó programjába letölthetők.

Leonardo

Az alapfelszereléseknél megszületett a Big Eyes Evolution Crystal maszk kistestvére, az Eyes Evolution Crystal. A kristály-szilikon a Cressi egyik legújabb szabadalma. A maszkok szoknyarészén alkalmazott szilikon különösen lágy, olyan áttetsző mint az üveg és hosszabb idő elteltével sem sárgul meg, ellentétben a hagyományos átlátszó szilikonokkal. Az Eyes Evolution Crystal kisebb mérete miatt elsősorban hölgyeknek és gyermekeknek ajánlott, míg nagyobb testvére már egy éve a férfi búvárok kedvence.

Eyes Evolution Crystal

Az uszonyok között a Palau pántos uszony a kis súly képviselője, mely idén újabb színnel bővült. A lábrészt és a pántot is speciálisan alakították ki, úgy hogy az csizma nélkül is kényelmes viselet legyen. Az uszonylap nagyon rugalmas és hajlékony műanyagból, míg a lábrész puha gumiból készül. Kis súlya és mérete ellenére komoly tolóerőt biztosít úszás közben.

Palau

Számos termék nem változott, csak színválasztékban bővült, így például a Frog Plus uszony, a Baby Shorty és a Focus maszk rózsaszínben, a Delta I és a Gamma légzőcső feketében, a Mexico légzőcső pedig már zöldben is elérhető.

A Cressi 1946-ban megindult sikertörténete napjainkban is töretlen, számos terméke, fejlesztése mérföldkövet jelent a búvárkodás történetében. Sok-sok ember rengeteg munkája fekszik minden egyes új termékben: aprólékos előkészítő munkálatok, tervezések, újítások, tesztelések, színválasztások - melyek eredményét és kényelmét aztán mi búvárok élvezhetjük. Az idei év újdonságaival tovább ápolják a hagyományokat, hozzájárulva napjainkban is a Cressi legendához.

2011. március 25., péntek

Cressi 2011-es újdonságok 4. - Ruhák

Szerencsére jellemző a Cressi-re, hogy folyamatosan megújítja és bővíti ruhakínálatát.

A 2011-es évben négy ruha is megújult. Az Atlantis félszáraz, a Lontra, a Comfort Plus, valamint a Facile nedves ruhák mind Helioflex belső réteget kaptak, amivel csak tovább fokozták az eddig is jó hőszigetelésüket. Ezen kívül erősebbre és rugalmasabbra cserélték a váll- és térd koptató betéteket is. Mind a négy ruha nagyon finom és szuper rugalmas High Stretch neoprénből készül, a jobb vízzárás érdekében a végtagoknál dupla mandzsettával. A kényelmet fokozza, hogy a Lontra külső mandzsettáin cipzár is segíti az öltözést. A Medas modell női változatát idén teljes egészében újraszabták, amivel ismét egy nagyon tetszetős ruhát alkottak.

Medas Lady

A mindenféle vízi sporthoz ajánlott, káros UV sugárzást is elnyelő, népszerű Rush Guard (lycra) pólók női és gyermek modelljei idén változatlanok maradtak, a férfiaké viszont új kék színösszeállítással bővült.

Ugyan nem búvárruha, de ide tartozik, hogy egy teljesen új termékekkel bővültek az úszó felszerelések. A sikeres Diva és Fire női úszók mellé idén elkészítették a Termico női úszódresszt. A 2 mm vastag, elöl cipzáros úszó is a búvárruhák High Strech neoprénjéből készül.

Az összes búvárruha megtekinthető a Cressi honlapján.


2011. március 18., péntek

Cressi 2011-es újdonságok 3. - Mellények

A lebegőképesség megfelelő és kényelmes szabályozása elengedhetetlen a búvár számára. A búvármellény kiválasztását több tényező is (pl. búvár méretei, merülés körülményei, típusa, stb.) befolyásolja. Tudják ezt a Cressi-nél is, ezért a tervezésnél minden szóba jöhető szempontot figyelembe vesznek, és ennek megfelelően már 10 modellel fedik le az igényeket.

Az új évben folytatódik a nagyon sikeres "Ideal for Fly" (repülős utazáshoz) termékcsalád bővítése. A 2009-es évben a Cressi elsőként készítette el Travel Light elnevezésű komplett csomagját (reduktor, oktopusz, műszerkonzol, overál, ABC, kesztyű, csizma, mellény, gurulós táska), amely a maga "ultrakönnyű" (11 kg) összsúlyával szenzációnak számított a búvárpiacon. A légitársaságok újabb szigorításait figyelembe véve a Cressi így most újabb termékekkel segít a súlykorlátozás problémáján.

Az Air Travel súlyintegrált mellény teljesen új tervezésű, kicsi, kézbesimuló inflátorral, állítható magasságú mellcsattal és dupla palackhevederrel készül. A gyártó mindkét nemre gondolva, női és férfi modelleket is kínál. Ugyanígy a 2009-ben megjelent és azonnal közkedvelté vált Travel Light utazó mellényt az idei évtől női kivitelben, rózsaszín betétekkel is megtaláljuk már.

Air Travel

A már legendásnak számító S111R mellény helyét az új, korszerűsített S 2011 veszi át, amely ergonómikus háttámlát, nagyobb oldalzsebeket és teljesen új fejlesztésű inflátort kapott. Ebben a mellényben tökéletesen szabadon mozoghatsz a víz alatt, mert a felfújható rész és a hevederzet már teljesen külön van. A modell egyesíti a hátlebegtetős mellények emelőerejét a hagyományos dzsekik kényelmével. Erős és szinte elpusztíthatatlan 500-as cordura anyagból készült. Biztonságos és egyszerű kezelésű súlyintegrált rendszer (C-Trim), széles méret állíthatóság, kényelmes viselet, esztétikus külső és igen nagy emelőerő jellemzi, amely alkalmassá teszi profi, vagy akár nehezebb körülmények között végrehajtott merülésekre is.


S 2011

A vadonatúj Start Pro mellénnyel a búváriskolákat és búvárbázisokat célozta meg a gyártó. A nagyon erős cordurából készült, súlyintegrált, három helyen szelepelt, nagy emelőképességű mellényt kedvező ára teszi igazán „naggyá”.

Start Pro

Legközelebb a búvárruhákat vesszük sorra, ahol talán a legtöbb idén az újdonság.