A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hírek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hírek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 24., péntek

A legmélyebbre merülő búvár

Szeptember 18-án Ahmed Gabr megdöntötte a mélymerülés világrekordját. Hónapokig tartó felkészülés után 332,35 méter mélyre merült. A DIVE magazinnak adott exkluzív interjúban arról mesélt, hogy mit is jelent számára a legmélyebbre merülő búvárnak lenni...


Először is had gratuláljunk Ahmed! Hogy érzed magad?

Ahmed: Még mindig nem sikerült felfognom ennek a rekordnak a jelentőségét, mint ahogyan azt sem, hogy én vagyok az új Guiness világcsúcstartó.

Úgy hallottuk, hogy majdnem el kellett halasztani a merülést. Mi történt?
A: Az utolsó napokban valóban közbejöttek nehézségek, de ezek csak megerősítettek és még eltökéltebbé tettek az elhatározásomban.

Biztos voltál benne, hogy belevághatsz?
A: Egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy fizikai és mentális felkészültségem képessé tesz a feladat végrehajtására. Persze volt ebben egy kis kíváncsiság is, vajon mennyit bír elviselni az emberi szervezet, különösen mivel nem állt rendelkezésre semmilyen tanulmány arra vonatkozóan, hogy mi a végső határ. Ezen felül úgy éreztem, mint egyiptomi állampolgárnak, ritka lehetőségem nyílik arra, hogy megmutassam a világnak Egyiptom egy másik arcát is.

Elérted a 332 méteres jelzést a tizenkettedik percben - ez nem az a 350 méteres mélység amit terveztél...
A: 290 méter után kezdtem el érezni a magas nyomás központi idegrendszernél jelentkező tüneteit (HPNS), ami egyre rosszabb lett és tisztában voltam vele, hogy csak a nyomás csökkenésével fog elmúlni. A felkészültségem átsegített ezen a nehézségen egészen a 335 méteres jelzésig (utólag 332,5 métert hitelesítettek), de éreztem, hogy itt már vissza kell fordulnom.

Hol találkoztál az első biztosító búvárral?
A: Lent elvettem a mélység elérését igazoló lapkát és megkezdtem az emelkedést. Az első biztosító búvárral, Jaimie Browne-val, 110 méteren találkoztam. Átadtam neki az igazoló lapkát és megmutattam a kamerának a komputeremet, illetve egy előre megbeszélt jelet is, ami bizonyította hogy a felvétel azon a napon készült. Ezt követően Jaimie fellőtt egy jelzőbóját a felszínre, tudatva a többiekkel, hogy biztonságban vagyok és hogy milyen mélységet értem el. Innen Jaimi-vel együtt emelkedtünk addig, amíg találkoztunk a következő biztosító búvárrommal, Jenny Lord-dal, 90 méteren. Jaimi itt elhagyott bennünket, követve a saját merülési tervét a felszínig. Jenny-vel lassan emelkedtünk tovább, amíg találkoztunk a hármas számú biztosító búvárral, Alex Heyes-el. Ez volt a protokoll a merülés hátrelévő részére, vagyis arra ügyeltem, hogy minden a merülési terv szerint menjen és legalább egy biztosító búvár legyen velem mindig. Azután 21 méteren a csapat leszedte rólam a quadot (4 db 20 literes palack a hátamon) és egy X-Deep sidemount hevederzetre cserélte. Már alig vártam, hogy végre megszabaduljak a quadtól, szó szerint ledobtam magamról! Ez volt ám a nyomáscsökkenés, végre lazíthattam egy kicsit. A felszínen két hajó fedélzetéről Oliver Watkins irányította a merülést, akinek kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy a merülés végig olyan simán ment, amennyire csak lehetett.



Nehéz elképzelni, hogy mi járhat a fejében valakinek ekkora mélységben, egyáltalán képes voltál gondolkodni?
A: Igen is, meg nem is. Az ember itt nem hagyatkozhat pusztán az érzéseire, mert elég egy gyötrő gondolat ami befészkeli magát az ember fejébe, és ez akár az életébe is kerülhet, vagyis muszáj a feladatra koncentrálni. Ezért volt számomra is könnyű a döntés, hogy forduljak vissza 332 méternél mert nem érzelmi döntés volt. Tisztában voltam vele, hogy ha tartom a merülési tervet, akkor a csapat is teszi a saját dolgát. Nálunk ez így működik. A rekordnak sem egyedül én vagyok a hőse, hanem inkább a csapat. Én csak végrehajtottam a tervet.

Hiába szerénykedsz, mégiscsak te voltál az aki 332 méterre merült. Nem volt nagyon különös, vagy félelmetes egyedül ott lenni?
A: Az a helyzet, hogy szeretek egyedül lenni, így az a 14 óra a víz alatt még kellemes is volt, de világos volt az is, hogy amennyiben tartom a tervet, úgy minden rendben lesz. Négy évig készültem erre a merülésre és azt hiszem, hogy minden olyan elképzelhető külső hatásra felkészültem ami az emberi testet csak érheti ilyen helyzetben. Amikor megkezdtem a merülést az ösztöneimet teljesen kikapcsoltam, tudtam mit kell tennem ahhoz, hogy biztonságban maradjak.

A merülés napján miből állt a felkészülésed?
A: Amint már szó volt róla, nem ment minden zökkenőmentesen a merülést megelőző napon, de ez legalább segített abban, hogy egy kicsit elterelje a figyelmemet magáról a merülésről. A merülés napján reggel 4-kor érkeztem a kikötőbe, már csak az utolsó simítások voltak hátra, ezeket Sam Helmy és Jaimi Browne közreműködésével végeztem. Innentől kezdve tökéletes "burokban" voltam, kikapcsoltam a külvilágot magam körül. Kizárólag az foglalkoztatott, hogy mielőbb a vízbe kerüljek és hogy végrehajtsam a merülést.

Freediver bajnokok nagyobb mélységekből visszatérve hallucinációkról is beszámolnak, te tapasztaltál ilyesmit?
A: Amikor egy fehérfoltú szirtcápa bébi elkezdett kerülgetni, akkor tényleg azt hittem hallucinálok, de az valóság volt. Talán szórakoztatni akart, mert az utolsó 6 órában folyamatosan a közelemben maradt.

A felszínre emelkedés összesen 812 percet vett igénybe, ez még gombócból is sok...
A: Mindvégig igyekeztem a merülési tervre összpontosítani, de a segítő búvároktól folyton csak azt kérdezgettem, hogy a Guiness Rekordok bírája hitelesítette-e már a mélységet. Mindenki külön-külön is megerősítette hogy igen, de én még mindig nem voltam benne teljesen biztos. Számoltam a perceket, mikor jutok ki végre a vízből - végtelennek tűnt.

Ki üdvözölt elsőnek?
A: Az első Sam Helmy volt és a csapatom, mindent nekik köszönhetek. Nélkülük nem tudtam volna megcsinálni. A hajó fedélzetén mondtam is nekik, hogy ez szinte olyan, mintha megmentették volna az életemet. Dahab kikötőjébe visszatérve ünneplő tömeg fogadott minket tűzijátékkal. A fiam volt az első aki a fedélzetre lépett, örömömben azonnal megöleltem.
A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a Guiness Rekordok hivatalos döntőbírája Talal Omar hitelesítette az új rekordot, és átadta a Guiness Világrekord oklevelet.

... amit az orvosi vizsgálatok követtek?
A: Másnap egész napos kivizsgáláson voltam, de mindent rendben találtak, csupán a reggeli futást kellett kihagynom.

Van valami, amire nem szívesen emlékszel vissza?
A: A bébiétel, soha többé nem szeretnék ilyet enni! Ez volt ugyanis az egyetlen amit ehettem 14 órán keresztül.

Tervezel esetleg valamilyen más csúcskísérletet is?
A: Nem terveztem ilyesmit, de a barátaim, Jenny Lord és Brian Crossland (aki freediver oktató) agitálnak, hogy döntsem meg a freediving rekordot is, de ez még a jövő zenéje. Amit most üzenni szeretnék az a következő: ne várj arra, hogy valaki más nyissa ki az ajtót neked, ha hiszel magadban, akkor bármire képes leszel amit csak szeretnél, és nem számít mit mondanak a többiek.

***

Guiness mélymerülő csúcs a számok tükrében
332,5 méteres merülés összesen 824 percet vett igénybe. Ahmednek csupán 12 percébe telt elérni a legnagyobb mélységet, de 812 percet vett igénybe a felszínre emelkedés. Ez idő alatt 92 palackot használt el. A felkészülés 4 évig tartott.

High-pressure nervuos syndrome (HPNS)
A HPNS tünetei 150 méter alatti merülésnél jelentkezhetnek abban az esetben, amikor a légzőgáz héliumot is tartalmaz. A tünetek között szédülés, émelygés, hányás, "hélium-remegés", kimerültség és aluszékonyság akár merülés közben is jelentkezhet. A tünetek súlyossága függ a süllyedés sebességétől és a mélységtől, de a nyomás növekedtével általában rosszabbodik.

(DIVE Magazin)


Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.

2014. február 10., hétfő

2013 legjobb víz alatti fotói



Az Ocean Art Competition az egyik legrangosabb nemzetközi megmérettetés, tavaly 50 ország víz alatti fotósa nevezett az Underwater Photography Guide által meghirdetett fotóversenyre. A több mint $80 000-os összdíjazáson ezúttal 64 nevező osztozhatott, nyereményeik elsősorban a szponzorok által felajánlott búvártúrák és hajós szafarik voltak.  

A zsűriben olyan neves víz alatti fotósok neveivel találkozhatunk, mint Tony Wu, Martin Edge, Marty Snyderman és Todd Winner. Tavaly összesen 12 kategóriában lehetett nevezni: nagylátószög, makró, portré, viselkedés, kezdő, nudibranch, szuper makró, búvár & divat, hideg víz és további három kompakt kamera kategóriában. Mindegyik kategóriában legalább négy győztest hirdettek.

Diver under ice - Viktor Lyagushkin

A verseny legjobbja az orosz Victor Lyagushkin lett, szuper nagylátószögű jég alatti képével, de természetesen további káprázatos fotókat láthatunk még a kategóriagyőztesek között:

Freediver and bait ball - Francis Perez

Dugong feeding with juvenile pilot jacks - Laura Dinraths

Pelagic octopus - Jeffrey Milisen

Colorful nudibranch and eggs - Guido Villani

Sailfish eating a fish - Jorgen Rasmussen

A bíráknak nem volt könnyű dolguk, hiszen több ezer nagyszerű fotó közül kellett kiválasztaniuk azt a néhányat, amelyek végül a legjobbak lehettek. A zsűri egyik tagja, Tony Wu a neves víz alatti fotós így nyilatkozott: "Az idei verseny elbírálása komoly kihívás volt. Csupa magas színvonalú munka érkezett nagyon tehetséges fotósoktól, így a zsűrinek rengeteg időt kellett eltöltenie a válogatással. Gratulálunk a győzteseknek."

A győztes fotók az Underwater Photography Guide honlapján láthatók. 


Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.

2014. február 8., szombat

IntelliSkin - a búvárruhák fejlődési iránya?



Az elején szeretném tisztázni, hogy nem egy új búvárruháról van szó, azonban a bemutatott ötlet és technológia akár a búvárruhák fejlődési irányává is válhat a közeljövőben.

Az IntelliSkin egy olyan különleges testtartásjavító ruházat, amely egyfelől serkenti az izmok működését, másfelől csillapítja a hátban jelentkező fájdalmakat (nyak, váll, stb.). A magyarázat viszonylag egyszerű: a ruha javítja a testtartást, a jobb testtartás pedig növeli a teljesítményt, csökkenti a fáradtságot, ugyanakkor elősegíti a regenerálódást és a sérülések megelőzését. A kényelmes, antibakteriális és nedvszívó kompressziós szövet feladata, hogy támogassa, stabilizálja az izmokat és az ízületeket.

Az újfajta ruházat alapötlete, a kineziológiai tapasz (kinesio taping) nem újdonság. Ez egy rehabilitációs technika, amit a gyógytornászok már több évtizede alkalmaznak sportsérüléseknél és mozgásszervi problémáknál, igaz a jótékony hatás klinikailag még nem bizonyított.  

Az IntelliSkin továbbgondolta a tapasz ötletét, és új technológiával, speciális anyaggal kombinálta. Az eredmény egy rendkívül gondosan megtervezett testtartásjavító ruházat, amely elősegíti a test öngyógyító folyamatait. A felhasználási terület igen sokrétű, hiszen a testtartás problémák annyira jellemzőek, hogy a felnőtt lakosság mintegy háromnegyedénél okoznak valamilyen mozgásszervi problémát, megbetegedést.

Az intelligens ruházat már most is elérhető, és akár búvárruha alá is fel lehet venni, de egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a jövőben lesz olyan búvárruha gyártó, aki a fejlesztéseit kiterjeszti a testtartás javítás, fájdalomcsillapítás irányába is. Miért ne?

További információ az IntelliSkin honlapján található.


Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.

2014. január 9., csütörtök

Suunto D4i Novo búvárkomputer bemutató




A Suunto D4i modelljét idén egy újabb komputer a D4i Novo váltja fel. Az újdonság azonban most inkább csak rácfelvarrásnak nevezhető, és nem egy vadonatúj modellnek.
Mégis, mi változott pontosan? Könnyű összefoglalni: a külcsín. Igaz a belbeccsel eddig sem volt különösebb gond. Valószínűleg úgy gondolták a Suunto-nál, hogy nem árt egy kis külső frissítés, új színek, satöbbi...

Az új szilikon óraszíj ráadásul hihetetlenül lágy és kényelmes viselet, a csuklón kellemesebb érzet kelt, mint az előző gumi szíj. Az élénk színezetű óraszíjak és házak határozottabb megjelenést nyújtanak, mint az előd színes betétekkel tarkított modelljei. Egyelőre fekete, fehér, kék, és lime színek között választhatunk. Ezen felül a műanyag gombokat polírozott fémre cserélték, ami lehet fekete, vagy króm színezetű is a komputer színétől függően. Ugyanez a polírozott fém köszön vissza az órakereten és a csatokon is.

A Suunto D4i Novo tehát továbbra is remek választás lehet a presztízs kategóriában keresőknek, egyszerű kezeléssel, megbízható működéssel és kiváló terméktámogatással. A Novo tartalmazza az elődnél már megszokott három merülési üzemmódot (levegő, nitrox és szabadtüdős), a teljesértékű óra funkciókat, merüléstervezést, mátrix kijelzőt, az opcionális rádiós jeladót, a pc/mac interfészt és a Suunto saját internetes közösségi felületéhez, a Movescount-hoz történő csatlakozás, illetve adatmegosztás lehetőségét.

Ízlésekről ugyan nincs mit vitázni, de nekem tetszik az új külső... Neked mi a véleményed?


Forrás: Simply Scuba BlogSuunto

2013. február 20., szerda

Magyar természetfilm a cápákról


FRISSÍTÉS: a bejegyzés megjelenése óta a filmet hivatalosan is közzétették a YouTube videómegosztó csatornán.

A termeszetfilm.hu stábja a Sásdi Zsolt jegyezte Saser Productions-el koprodukcióban, - a Volksbank Magyarország támogatásával - egyórás ismeretterjesztő filmet készített Selmeczi Dániel búvárfotósról és a cápauszony kereskedelemről.

A Cápák a keresőmben c. film főszereplője az elmúlt években cápák nyomában beutazta az egész világot, és a díjnyertes vízalatti képek mellett Sásdi Zsolt vízalatti operatőrrel lélegzetelállító filmfelvételeket is készített. A kész film több hazai televíziós csatornán is látható lesz, és DVD-n is kapható. A film, sok extrával kiegészítve megvásárolható több budapesti búvárboltban, és a termeszetfilm.hu online webshopjában.



2012. március 3., szombat

Vízalatti szoborkiállítás Szentendrén

Búvárfelszereléssel megközelíthető mitikus figurák, mesebeli lények kerültek szó szerint új megvilágításba Szentendrén, Pistyur Imre szobrászművész rendhagyó víz alatti tárlatán. A kiállítást március 3-án nyitják meg.



Pistyur Imre, Munkácsy-díjas szobrászművész szokatlan helyszínt és közeget választott Merülés című kiállításának, hiszen szobrait egy szentendrei uszoda, a V-8 Uszoda és Szabadidőközpont medencéjének fenekén helyezte el. A kiállított remekművek egy nagy levegővel egyenként is megnézhetők, de aki alaposabban szeretné szemügyre venni a szobrokat, annak ajánlatos búvárfelszerelést öltenie. Erre egyéni tárlatvezetés során egy búvárklub oktatóinak segítségével bárkinek lehetőséget biztosítanak.

A Szentendrén élő művész kőszobrai különleges mitológiai alakok, mesebeli lények, állatok. Pistyur Imre dalmát kőfaragó ősök leszármazottja. A szobrász dalmát nevének jelentése is ez: kőfaragó, ciszternavágó. „A fegyelmezett és igen kemény vulkáni andezitből készítem a szobrokat. Sosem kezdek új alkotásba, amíg egyet be nem fejezek. Van, ami egy hét, de van, ami akár egy hónap alkotása ” – mondja a művész.

A művész több mint 750 szobrot alkotott már, ebből 30 szobra látható mostantól a vízben és a medence partján.

(Kultography Magazine)

2012. február 15., szerda

Kérdések és válaszok: Hossam Helmy

Európa egyik legolvasottabb búvármagazinja nemrég interjút készített Hossam Helmy úrral, a sikeres Red Sea Diving Safari megálmodójával, aki a közelmúltban történt egyiptomi politikai fejleményekkel kapcsolatban mondja el gondolatait


Hossam Helmy

Mit várnak az egyiptomi állampolgárok leginkább az új kormányzattól?
Az Egyiptomi nép olyan átlátható kormányzást és a vezetést szeretne, ami méltóságot és tiszteletet mutat az állampolgárok irányába. Olyan kormányt szeretnénk, amelyik az egyetemes emberi jogok és a jogállamiság elvein alapul, ezzel valósítva meg a szabadságot és a demokráciát országunkban.

Mit vár ön személyesen az új kormányzattól?
Elsősorban olyan dinamikus és jövőképpel is rendelkező vezetésre van szükség, amelyik megfelelő válaszokat tud adni az ország különböző társadalmi-gazdasági kihívásaira. Másodszor, az új kormányzatnak fel kell ismernie az oktatás szerepének fontosságát, mert ez az egyetlen útja a ország felzárkóztatásának. Végezetül, az új Egyiptomnak a közel-keleti demokrácia előfutárának kell lennie, olyan nemzetnek, amelyik békében él a szomszédos országokkal és a nemzetközi közösséggel.

Európában sokan tartanak attól, amit a Muzulmán Testvériség és a Szalafista mozgalom koalíciója magával hozhat. Mi a véleménye erről? 
A magam részéről muszlimként sem vagyok tagja egyik említett pártnak sem. Legszívesebben egy liberális kormányzatot látnék, legalábbis addig, amíg az a demokrácia, az emberi jogok és az igazságosság elvén alapul. Ez a kérdés egyébként nagyon félreérthető és nagymértékben megosztja az országot is. Őszintén szólva engem a legkevésbé sem érdekel, hogy a következő kormány muszlim, keresztény, vagy beduin lesz-e. Egy biztos, Egyiptom nem lehet sikeres olyan politikai kurzussal, amelyik ellene megy a demokrácia intézményének, az emberi jogoknak és az igazságnak. Az egyiptomi emberek tudják mit akarnak és senki sem fog ellenszegülni a nép akaratának.

A világi, vagy inkább az iszlám jogrendszert részesíti előnyben?
Negyven évvel ezelőtt végeztem a jogi karon, így a jogász szemével tudom nézni ezt a kérdést, de nem sok minden változott azóta. Az igazságszolgáltatási rendszerünk alapvetően francia, egyiptomi és sária törvényekből áll. A sária törvények csak a muszlimokra vonatkoznak és magánéleti kérdéseket rendeznek (házasság, válás, gyámság, öröklés, stb). A zsidókra és keresztényekre a saját vallási meggyőződésük szerinti magánéleti szabályok vonatkoznak. A francia törvények pedig mintegy vezérfonálként szolgálnak a kormányzat egyéb területein. Ez a modell már Napóleon óta működik, és nem látom hogy bármi is változna. Szerintem nem az a fő kérdés, hogy világi vagy iszlám hatalom, illetve keresztény törvénykezés vagy muszlim sária lesz-e. A kérdés inkább az, hogy kinek áll érdekében ezeket a különböző nézőpontokat az ország megosztására felhasználni, illetve hogy ki fogja egyesíteni az egyiptomiakat a szolidaritás zászlaja alatt.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg az ismerőseiddel is. Támogasd ezzel az Egyiptomot!

2012. január 20., péntek

Búvárfelszerelés trend 2012

Több évtizednyi fejlődéssel a hátunk mögött azt gondolhatnánk, hogy régen elérkeztünk ahhoz a ponthoz amikor már szükségtelen, vagy éppen lehetetlen továbbfejleszteni a búvárfelszereléseket



Való igaz, ritkák a forradalmian új holmik, de azért minden év hoz magával figyelemreméltó újításokat. A gyártók egyre kreatívabb megoldásokat agyalnak ki azért, hogy a dolgunk egyre könnyebb legyen. Úgy tűnik 2012 sem kivétel. Minden téren látszik fejlődés, aminek köszönhetően tovább csökken a felszerelések súlya, fokozódik a kényelem, és miközben tovább tágul víz alatti horizontunk, egyre nagyobb részletességgel rögzíthetjük a felejthetetlen pillanatokat is. Szóval mire számíthatunk ebben az évben?

Csökkenő súly

A légitársaságok súlykorlátozásai és növekvő poggyászdíjai miatt már egy ideje előtérbe kerültek a könnyebb, kompaktabb felszerelési tárgyak, és ez a tendencia megfigyelhető szinte mindegyik felszerelés kategóriában. A búvártáskák például már önmagukban is igen súlyosak tudtak lenni, ezzel szemben ma már több gyártó is kínál tekintélyes méretű, mégis könnyű, 3 kg-nál nem nehezebb utazótáskákat. 

Hasonló trend figyelhető meg a reduktorok esetében. Az új, vagy átdolgozott modellek, mint az Apex Flight, Aqualung Legend, Mares Instinct, Sherwood Oasis és a Scubapro Mk11 jelentősen könnyebbek lettek az elődeiknél. Hasonlatosan az új mellények esetében is könnyű, sőt ultra-könnyű utazó modelleket találunk, mint a Sherwood Ventura, Scubapro Go, Cressi Travelight, vagy a Tusa Voyager.

2012 egyik nagy dobása: az Aqualung megújult Legend sorozata 

További érdekes vonulat, ami nem feltétlenül jár súlycsökkenéssel, de a táskánkban lévő helyet minden bizonnyal növelni tudja, a középvastagságú búvárruhák folyamatos technikai finomítása. Az egyre rafináltabb szigetelő mandzsetták, hővédő rétegek és szuper cipzárak alkalmazásával a mai, prémium kategóriás, 3 mm-es vizesruhák már olyan hővédelemmel rendelkeznek, mint egy átlagos 5 mm-es búvárruha néhány év előtt.

Egyszerűbb megoldások

Az idei modellév számos újítása ha nem is hozott áttörést, azért a már meglévő rendszereket egy kis plusz kényelemmel, vagy nagyobb teljesítménnyel tökéletesítette. Például, több gyártó is kínál már a hagyományos uszonypántok és csatok helyett/mellett, rugalmas és állításmentes pántokat, amelyeknek lényegesen egyszerűbb és praktikusabb a használata. A mellények palackhevedereit szintén újragondolják és egyszerűbb, csatos megoldást alkalmaznak, amivel a heveder befűzése kevésbé lesz talányos feladat. Ez ugyan nem nevezhető újdonságnak, de néhány gyártó most leporolta ezt az egyébként praktikus megoldást és újra alkalmazza modelljeinek egy részén.

A búvármellények esetében az alulvezérelt (automata) rendszer még mindig képes megújlni, akárcsak az integrált súlyrendszer, amiből gyakorlatilag mindegyik gyártó kínál valamilyen általa kifejlesztett, frissített és hangsúlyozottan még egyszerűbb kezelésű verziót. Hasonló fejlődés figyelhető meg a reduktorok második lépcsőjénél is. A legújabb modellek kisebb méretük és könnyebb súlyuk ellenére egyre jobb teljesítményre képesek.

Tec vonal szelídülése

A technikai búvárkodás olykor érdemtelenül túlmisztifikált, veszélyes hírneve is halványulni látszik, és egy egészségesebb szemlélet van elterjedőben. A felszerelésgyártók és a búvároktatási rendszerek igyekeznek a kipróbált haladó technikákat és megoldásokat rekreációs megközelítésből újrafogalmazni, egyszersmind beépíteni saját szisztémájukba. Oktatási vonalon ilyen például a PADI TecRec, vagy az SSI TechXR programja, amelyek a gázkeveréstől kezdve az újralégzők használatán át a technikai barlangi búvár tudnivalókig tényleg minden Tec témát lefednek.

Az egyre növekvő iparági elfogadottsággal, valamint a fejlettebb Tec búvár megoldások elterjedésével párhuzamosan több gyártó is kifejlesztett olyan újralégző készüléket, amelyek kevésbé bonyolultak, ugyanakkor a hagyományos zárt rendszerű készülékek minden előnyét kínálják a kedvtelési búvároknak is. Jó példa erre a Hollis Explorer, vagy a Kiss Gem elnevezésű újralégzője.

Az új igényeket felismerve a búvárkomputer gyártók is felsorakoztak, és olyan új modelleket kínálnak, amelyek már sokkal összetettebb búvár feladatok elvégzésére is alkalmasak. Ilyen precíz műszerek például a Suunto Helo2, vagy a Dive Rite NiTek típusai, amelyek nem csak a PO2 folyamatos figyelésére, de merülés közbeni gázváltásra, illetve egyszerre több gázkeverék kezelésére is képesek.

Világítás, kamerák

A lámpák között, akár tartalék akár főlámpa, egyre nagyobb teret hódít a LED-es technológia. Úgy néz ki, hogy évről évre nagyobb fényerejű lámpák érkeznek, miközben az áruk lefelé araszol. A legújabb generációs közepes méretű lámpák, mint az Aqualung Alu trio, vagy a Cressi Frogman több lument présel ki magából, mint a LED korszak előtti technikai búvárlámpák, csak éppen lényegesen kevesebbe kerülnek és akár elférnek a mellényünk zsebében is. Hasonlóan egyszerűek ám nagyszerűek az Ikelite PC és a Pelican Recoli sorozatába tartozó kisebb lámpák.

Miután a kedvtelési búvárpiacot meghódította, a LED technológia most a víz alatti fényképezés és videózás birodalmába kacsingat. Az olyan lámpák, mint az Ikelite Pro-2800-as, vagy a Light & Motion Sola sorozata a hagyományos vakus megoldások lecserélésével már nem csak a víz alatti videózáshoz kínál remek megvilágítást, hanem a digitális fényképezőgépekhez is, egyszóval nem kell a véletlenre bíznunk az expozíciós beállításokat.


Light & Motion, Sola 500-as
brutál fényerő egy öklömnyi lámpában

A legújabb kompakt fényképezőgépekhez és kamerákhoz tervezett víz alatti tokok csak tovább egyszerűsítik a víz alatti képalkotás folyamatát. A nagy sikerű GoPro kamerák kifejezetten víz alá szánt kiegészítői is izgalomba hozták a búvárokat. Ezen kívül természetesen a népszerűbb kompakt gépekhez - mint a Sony, a Canon, vagy a Nikon is - többféle tok és további tartozékok találhatók a piacon. A tökéletes, kézmentes képalkotás legújabb üdvöskéje a Liquid Image innovatív maszk kamerája, amivel már 1080p HD videókat és 12 megapixeles állóképeket is készíthetünk.

(forrás: SportDiver)

2011. december 28., szerda

The Tank Bangers - Palack Kopogtatók

Lelkes búvároktatók (The Tank Bangers) maroknyi csapata figyelemreméltó videoklipet készített , mellyel a tengeri környezet lehangoló helyzetére kívánják felhívni a figyelmet



A sztori 2010 decemberében kezdődött, amikor néhány búvároktató az egyiptomi Sharm el Sheikh-en vendégek nélkül maradt az emlékezetes cápatámadások miatt. Szabadidejüket azzal töltötték, hogy elkészítettek egy vicces víz alatti videót a Queen együttes 1975-ös nagy slágerének zenéjére (Bohemian Rhapsody) - mindössze egy óra és egy merülés alatt. Miután feltöltötték az internetre és lelkes elismerés fogadta, elhatározták hogy készítenek egy újabb videót, ezúttal a Beatles "Ticket to Ride" c. dalát "Ticket to Dive"-ra változtatva. A közönség reakciója ismét nagyon pozitív volt.



A sikeren felbuzdulva rövidesen a Facebook közösségi oldalon is csoportot nyitottak, mely hamar növekedésnek indult. Mivel ekkora nyilvános figyelmet kaptak, az alapítók úgy érezték itt az ideje egy komolyabb videó elkészítésének, amibe a tengeri környezettel, annak védelmével kapcsolatos mélyebb üzenetek is helyet kapnának. Így született az "Our Blue" c. dal és klip, ami a The Tank Bangers saját szerzeménye. Egy egyszerű dal, ami a búvárok tenger iránt érzett szenvedélyéről, és arról a környezetről szól ami az elemük és amit nagyon szeretnek. Arról a tengeri környezetről, ami ugyanakkor - sajnos - egyre rosszabb állapotba kerül az ismert problémák (pl. szennyezés, túlhalászás, stb.) és az általános közöny miatt.

Végül 1800 merülés, tíz hónap és nem kevés pénz eredményezte azt a különleges videoklipet, amelyik egyfelől kiemeli a tengeri élővilág lenyűgöző szépségét, másfelől azt is bemutatja, hogy gyakran milyen rosszul is bánunk vele. A dal megvásárolható a The Tank Bangers honlapján keresztül, illetve az iTunes-on is. A bevételből a víz alatti természet védelmével foglalkozó csoportokat, projekteket támogatnak. Ez az első olyan dal, amit egy zenekar (The Tank Bnagers) a víz alatt ad elő, ráadásul tényleg jótékony célt szolgál. Talán nem csoda, hogy a palack kopogtató közösség máris robbanásszerűen növekszik. Mára ez az egyik legnagyobb és (jó értelemben véve) a legveszélyesebb önszerveződő természetvédő közösség, akiket nem politikai érdekek, hanem a szenvedély és a segíteni akarás vágya tart össze. A cél világos: népszerűsítés, ösztönzés, oktatás. És valóban, a zene érintésével és egy csipetnyi vidámsággal előmozdítható az egység érzése, a búvárok együttműködése, és az óceánok szerelmesei egyszerre hallathatják mind kétségbeesettebb hangjukat.

A palack kopogtató közösség ereje és hatékonysága mögött kizárólag az egyes tagok személyes ereje rejlik, ami a közös szenvedélyen keresztül folyamatosan ráirányítja a még kívülállók figyelmét arra a tényre, hogy milyen sokat kell még tennünk az óceánok, egyben saját magunk jövője érdekében.

Csatlakozz Te is a palack kopogtatók egyre növekvő közösségéhez!

2011. december 20., kedd

Submarine 2011. december

Megjelent a búvármagazin legfrissebb száma





Az alábbiakban a főszerkesztő előszavát és a tartalomjegyzéket olvashatod.

"Kedves SUBMARINE Olvasó!

Ritkán jutok el moziba, akkor is többnyire a gyermekeim kedvéért. Így történt ez az õszi szünetben is, mikor a korhatár nélküli filmeket mustráltuk, és ráakadtunk Winter, a delfinbébi történetére.

A film egy különleges barátságról szól, és megtörtént eseményeket idéz fel. Winter, a delfinborjú belegabalyodik egy mélytengeri csapdába, amit a halászok rákoknak szántak. Az életét egy parton bóklászó kisfiú menti meg - de az uszonyán a kiérkezõ orvosok sem tudnak segíteni: a közeli állatkórház medencéjében amputálni kell a létfontosságú végtagot. Megmentõje azonban nem feledkezik meg róla, és meggyõz egy háborús sérülteket kezelõ orvost, hogy készítsen mûuszonyt a delfinnek, így visszavezetheti õt az egészséges életbe.

A delfinek és az emberek között mindig is volt valamilyen különleges kapcsolat. Kedvességük, mosolygó "arckifejezésük" és vitathatatlan intelligenciájuk megragadja az embereket, és úgy tûnik, a delfinek is vonzódnak hozzánk, olyanannyira, hogy ha bajba kerülünk, akár a saját épségüket is kockáztatva segítenek rajtunk. Rengeteg történet szólt már delfinekrõl, akik emberek életét mentették meg. Ezúttal néhány elhivatott fiatal fog össze, hogy viszonozza a szívességet. Mindenkinek mást üzent a kis delfin története. Számomra a sokszor kilátástalan helyzetbõl való kiútkeresést példázza, az elszántság és a kitartás sikerét. Öröm volt látni a fiatalok pimasz magabiztosságát, hajthatatlanságát és vakmerõségét, amellyel kiállnak egy ügy mellett és egymásért.

A film kapcsán eszembe jutott egy néhány évvel ezelõtti élményem. Egy szafari utolsó napján a hajó személyzete "likvidálta", azaz véletlenül a mélybe süllyesztette a fényképezõgépemet a nem éppen világbajnoki, de számomra mégis értékes felvételeimmel együtt. Ezen búslakodva Hurghadán találkoztam régi kedves ismerõseimmel, akik akkor egy búvárbázist vezettek. Lívia rábeszélt, hogy tartsak velük egy másnapi kihajózásra. Soha nem felejtem el azt az élményt, és a mai napig hálás vagyok neki ezért az ötletért. Közel egy órát merültünk palackorrú delfinekkel egy csodás lagúnában. Ezek a remek teremtmények kifejezetten élvezték a társaságunkat. Odajöttek hozzánk egészen közel, a mellényünk csatját is sokszor megbökdösték az orrukkal, viháncoltak, körbeúszkáltak bennünket. Egyikük megállt velem szemben, mintha csak beszélgetni szeretne. Fejét hosszasan billegtette, szinte csak azt kérdezte: Hé, haver, nem fotózol le? Hol hagytad a fényképezõgéped?

Csak az agyamban tudtam rögzíteni ezt a találkozást, de ma is megborzongok a fantasztikus élménytõl...

Hasonló élményeket, szép merüléseket és boldog ünnepeket kívánok!

Herold István
főszerkesztő"


A Lapszám tartalma

- Vissza a jövőbe
- A roncsmerülés ABC-je: A roncsbúvár alapfelszerelése
- Merüljünk a mangrovéban!
- Labirintusok a víz alatt
- Könyvsarok
- Édesvizeink: a Nagyhegyesi Kráter-tó
- Eric Nordevall roncsa - a svéd technikai búvárpark
- Full Cave Floridában
- Merülés a kõbányai pincerendszerben
- 200 tonna ezüstre leltek!
- Divecaching, az új őrület
- A tengeri sünök a lábukkal látnak
- Így védd a füled!
- Irodalmi ásatások búvároknak: A hetedik földrész
- Kishírek a nagyvilágból
- SUB anno - 10 éve írtuk
- Búvárfotós portfolió: Claudio Gazzaroli
- Ízelítõ következő számunk tartalmából

2011. november 25., péntek

Egynapos ajánlatok karácsonyra


December hónap maga az ünnep. Mintha mindig harangoznának és folyamatosan várnánk valamire. Talán a szeretetre... Azért csak sorra járjuk az üzleteket és buzgón vásárolunk. Mit tehetnénk? az ember azt adja amit tud. Én is szeretnék hozzájárulni e szertartásos ünnepi készülődéshez néhány remek búvárfelszereléssel.

A mai naptól kezdve minden hétköznap egy-egy kihagyhatatlan búvárfelszerelés ajánlatom lesz a számodra - de csak 11 napig! Az aktuális ajánlatot a közösségi oldalakon és itt a blogon (jobbra) minden nap megtalálod majd, de ha kéred szívesen értesítelek e-mailben is.

Miért kihagyhatatlan? Mert a kedvezmények mértéke ezúttal -20 - 50% között lesz, és ez talán remek alkalom a régóta sóvárgott cuccok beszerzésére.


Ezen túlmenően vásárlásoddal nemes ügyet is pártolsz, mert az akció keretében forgalmazott minden 100 Ft-ból 3 Ft-ot a Projcet AWARE Alapítványnak adományozok. Az alapítvány a víz alatti környezet védelmén, megőrzésén dolgozik.

A meghirdetett felszereléseket személyesen, telefonon, vagy e-mailben lehet megrendelni. Az akció november 25 - december 9. tart, és az adott napon a készlet erejéig érvényes.

2011. szeptember 22., csütörtök

Bréking: búvárbaleset egy budai barlangban

Halálos balesetet szenvedett egy kutatóbúvár a II. kerületi Frankel Leó u. 48. szám alatt található, fokozottan védett Molnár János-barlangban szerdán - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája az MTI-vel


A közlemény szerint a férfi életéért 45 percen keresztül küzdöttek, de már nem lehetett megmenteni. A búvár 37 éves volt. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség azonnal felfüggesztette a - csaknem 6 kilométer hosszú, meleg vizes járatokból álló - barlang kutatásáért, illetve a búvárok merüléséért felelős személy engedélyét.

A minisztérium szerint a barlangban nem ez volt az egyetlen búvárbaleset az elmúlt időszakban: a kutatásvezető már elhallgatott a felügyelőség előtt egy balesetet tavaly év végén. Az ügy akkor szerencsésen végződött. A hatóság ezután vizsgálatot kezdeményezett a baleset eltitkolása és egyéb feltárt szabálytalanságok miatt. A szerdai tragédiáról sem a kutatásvezetőtől értesült a felügyelőség - írták.

A közleményben az áll: tekintettel arra, hogy a kutatásvezető kötelessége meggyőződni arról, hogy a merülők fizikai és mentális állapota, technikai felkészültsége és felszerelése megfelel-e az adott barlangi körülményeknek, a felügyelőség újabb vizsgálatot indított az eset körülményeinek feltárására, a felelősség megállapítására.

Megjegyzik: a barlangot a nagyközönség nem látogathatja, kizárólag kutatási célból merülhettek a búvárok. A felügyelőség és a minisztérium több hónapja egyeztetéseket folytat arról, hogyan lehetne az egyedülálló természeti értéket a látogatók, érdeklődők, búvárok számára megnyitni.

(MTI)

2011. szeptember 15., csütörtök

A nyári képek már az online albumban!


A nyári adriai merülős programok után többen is kérdeztétek, hogy milyen volt..., akik pedig ott voltak joggal kérték rajtam számon a fotókat...

... nos, feltöltöttem a képeket az online fotóalbumba. Nézhető, böngészhető, ha ott voltál azért, ha nem, akkor meg azért :)

Búvárkaland - Sv.Marina 2011

2011. augusztus 30., kedd

Megjelent a SUBMARINE Búvármagazin



A magyar búvármagazin legújabb 2011. augusztus - októberi száma már az újságárusoknál

A tartalomból:

Dél-karibi hajókázás - nem csak búvároknak
Útmutató a jacketek világában - a Cressi mellényei
A roncsmerülés ABC-je - A roncsok belső felfedezése
A teknősök "navigációs rendszere"
Antarktiszi bálnavédelem - kompromisszumok nélkül
Labirintusok a víz alatt
Búvárok a gáton
Így csökkentsd a gázfogyasztásod!
Kell egy terv!
A cápák világa - A tonikus mozdulatlanság
A tenger pokoli fényei
José, az első mozgáskorlátozott búvár, aki meghódította a cenoték világát
Búvárélet
Múlt, jelen, jövő - Katonabúvártalálkozó Szentesen
Pillantás a víz alól
Bogár a víz alatt
Irodalmi ásatások búvároknak - Tízezer év az óceánok mélyén
Kishírek a nagyvilágból - a divecenter.hu rovata
SUB anno - 10 éve írtuk
XI. Búvárfotós Országos Bajnokság 2011.
Ízelítő következő számunk tartalmából


2011. május 10., kedd

Bréking: búvárbaleset Egyiptomban

Sajnos a héten életét vesztette egy magyar búvár Egyiptomban.

Az eset a Brothers-szigeteknél történt egy hajós szafari második napján. A búvár csoport összesen öt főből és egy helyi búvárvezetőből állt, melynek a szerencsétlenül járt búvároktató is tagja volt. A merülést a csoport a Big Brother sziget nyugati oldalán hajtotta végre, a komputerek szerint 29 méteres mélységben. A baleset a felszínre emelkedés közben következett be, amikor a balesetet szenvedett elveszítette az eszméletét a víz alatt és leállt a légzése. A felszínre érkezés után a sérültet motorcsónakkal a legközelebbi zátonyhoz szállították és egy szomszédos hajóról érkező orvos megkezdte az újraélesztést, mely sajnos hosszú próbálkozás után sem járt sikerrel.

A család tájékoztatása szerint az esettel kapcsolatban jelenleg orvosszakértői vizsgálat és nyomozás folyik, melynek lezárása után derülhet majd ki egyértelműen, hogy mi okozta az eszméletvesztést.

A magyar búvártársadalom gyászolja búvártársát és együtt érez a gyászoló családdal.

2011. március 19., szombat

Facebook nyereményjáték

Elnidult a buvarmester.com hivatalos Facebook-os oldala egy nyereményjátékkal egybekötve.

Ha szeretnél nyerni Te is egy 5.000,- Ft-os vásárlási utalványt, amit búvártanfolyamra vagy búvárfelszerelés vásárlására használhatsz fel, akkor "lájkold" most a buvarmester.com oldalt a Facebook-on!

FIGYELEM! ez nem a régi facebook-os CSOPORT, hanem egy teljesen új oldal az érdeklődő, még nem búvárok számára.

>> klikk ide a játékhoz <<

Sok szerencsét!

2011. február 22., kedd

Új uszodai helyszín

Az idei évtől új uszodai helyszínen gyakorolhatunk, a Sportmax-Hegyvidékben.
A budai sportkomplexumban egy 33, és egy 25 m-es medence is rendelkezésre áll. Az uszodában igényes szauna és egy kisebb élménymedence is van.

Uszodai gyakorlás búvároknak: várlak minden héten, ha szeretnéd már végre bevizezni a felszerelésedet, vagy akkor is ha új cuccot szereztél be és ki szeretnéd próbálni. Természetesen ismeretfelfrissítés, vagy bármilyen egyéb speciális gyakorlás is megoldható. Töltött palackot, felszerelést igény szerint tudok hozni.

Próbamerülés kezdőknek: akik még nem búvárok, de kacérkodnak a gondolattal, azok itt kipróbálhatják a merülést - most akár díjmentesen is. Szólj az ismerőseidnek!

Időpontok: a téli időszakban minden csütörtök este 18-20h-ig lehet jönni, de előtte (2-3 nap) mindenképpen jelezd a szándékodat.

A belépő 2.500,- Ft/fő. Parkolni a Sportmax saját (fizetős) parkolójában lehet, amit vagy a Novotel felöl, vagy a Jagelló út felöl tudsz megközelíteni.

Cím: 1123 Budapest, Csörsz u. 14 (MOM Park mellett)


2011. február 1., kedd

Búvárkocsma nyílt Budapesten


Megnyitott az ország egyetlen búvár találkahelye - nem csak búvároknak.

A Light House Red Cafe hangulatos kávézó, teázó és vízipipázó Budapesten, a Nagyvárad térnél található. A tulajdonosok már a névválasztással is azt szeretnénk érzékeltetni, hogy ez a hely minden búvár otthona, hogy vár, visszavár, kikapcsolódásra, élményszerzésre, találkozásokra, beszélgetésre csalogat.

Hogy milyen is a "Dive point" megtudhatod Te is, ha eljössz!

Cím: 1082 Budapest, Üllői út, 82.



2010. december 9., csütörtök

Megjelent a SUBMARINE Búvármagazin

A jubileumi 50. lapszám tartalma:
  • A világ első víz alatti szoborparkja
  • Terítéken a komputerek - Aeris és Oceanic modellek
  • Mares Icon HD komputer
  • Lenne kedved búvárkodni tanulni? - az oktatói tanfolyam 
  • Búvársport 2010 
  • Édesvizeink - Tatai Fényes-források 
  • Isere, a hajó, mely a Szabadság-szobrot szállította
  • Beszélő halak, akik mindent hallanak - avagy a zajszennyezés hatásai
  • Kalandozások az indonéz szigetvilágban - Gorontalo
  • Utazás scooterekkel - avagy hadd lobogjon a hajunk!
  • Fagyos vízek - nagy élmények - hosszú hétvége Salzkammergut-on
  • Számok bűvöletében 
  • A zen merülés - jóga a víz alatt 
  • Irodalmi ásatások búvároknak - Barlangok útjain, vizein
  • Kishírek a nagyvilágból - divecenter.hu rovata
  • Búvárfotós OB pályázati felhívás
  • SUB anno - 10 éve írtuk 
  • Portfolió - Luc Eeckhaut
  • Ízelítő következő számunk tartalmából

A főszerkesztő bevezetője a divecenter.hu-n olvasható.

2009. október 5., hétfő

Ex- AFM Kondor-osztályú járőrhajót süllyeszettek el Comino mellett



Újabb mesterséges merülőheyet hoztak létre Máltán, hívta fel a figyelmemet Nagy Gábor oktató barátom a Lagoon Divecenter Malta vezetője.

Ez alkalommal egy több mint 50 méter hosszúságú, ún. Kondor osztályba tartozó, környezetvédelmi szempontból megtisztított és – a lehetőségekhez képest – a merülésre biztonságossá alakított aknaszedő hajót süllyeszettek el. Az egykori hajó azonos típusú a Cirkawwanál még 2007-ben elsüllyesztett P29-el.